Hírek

Érintőkártyás-fizetés: 15 ezer forintig PIN-kód nélkül
A koronavírus-fertőzés terjedését lassíthatja, hogy az érintőkártyás fizetések esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatárt 15 ezer forintra emelte a kormány. A rendelkezés április 15-én lép érvénybe.
A lépéssel a várakozások szerint a vásárlásoknak közel 90 százalékában – ez mintegy 670 millió tranzakciót jelent – a POS-terminál fizikai megérintése nélkül történhet a fizetés.
A járványügyi helyzettől függetlenül is figyelemmel kell lenni a pénzügyi biztonságra, így továbbra is él az a biztonságot szolgáló általános szabály, hogy a PIN-kódot időközönként még az érintőkártyás vásárlásakor is meg kell adni, hiszen így az biztosítható, hogy az esetleg ellopott kártyával ne lehessen korlátlanul visszaélni. A a pay passos fizetésnél ezért 5 PIN-kód nélküli vásárlás után a 6. alkalomnál értékhatártól függetlenül ezután is kérni fogja a rendszer a kódot. Abban az esetben is be kell ütnünk a négy számjegyű biztonsági kódot, ha az egymás utáni (PIN-kód használata nélküli) vásárlásaink értéke elérte a 150 eurónak megfelelő összeget.
Ezen túlmenően higiéniai szempontból, a járvány elleni védekezés érdekében jó megoldás lehet az okostelefonnal, vagy okosórával való fizetés, ahol a rendszer – az ujjlenyomatos azonosítás miatt – egyáltalán nem kéri a PIN-kódot, ezért a terminálhoz semmilyen módon nem kell hozzáérnünk.
További hírek
-
A jövő pénzügyi döntéseire már felkészültek a BankVelem PénzOkos Kupa verseny legjobbjai
A PÉNZ7 egyik kísérő eseményeként a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében, a Pénziránytű Alapítvá …
-
Játékos pénzügyi feladványok és egy kis mozgás a szabadban - Újra játszható a PénzFutam
A Pénziránytű Alapítvány a Medve Matek csapatával együttműködésben júniusban újra megnyitja a korá …
-
Zöldülő pénzügyek
A Magyar Nemzeti Bank törvényben is előírt zöld mandátummal rendelkezik, így elkötelezetten és aktí …
-
Hatodik alkalommal hirdettek győztest a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyen
Egy hónapon át mérte össze tudását több mint ezer gimnáziumi diák a Privátbankár.hu Kft. versenyén. …