Navigációs menü
A  A+  A++
Tartalom rész kezdete

Hírek

PÉNZ7 2022 – várjuk az iskolák regisztrációját, döntsük meg az eddigi rekordot!

A PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányításával az iskolai tanrendbe illeszkedve valósul meg. Célja, hogy a diákok gyakorlati pénzügyi ismeretanyaggal bővíthessék tudásukat.  A témahét címe 2022-ben: a Pénzügyi tervezés, megtakarítások. Emellett jövőre is a PÉNZ7 részét képezi egy vállalkozói kompetenciafejlesztő kérdéskör is: InnoVÁL(L) - Vállalkozz okosan!

Az iskolák az eddigi évek szokása szerint a programok megtartásához továbbra is kérhetik önkéntesek (pl. pénzügyi szakértők, valamint vállalkozások működtetésében jártas szakemberek) közreműködését, nyitottabbá és gyakorlatiasabbá téve ezzel az iskolák világát. A PÉNZ7 szervezői tanórai anyagot, óravázlatokat is biztosítanak mind a pedagógusok, mind az önkéntesek számára, így segítve felkészülésüket.

A Pénzügyminisztérium is a kezdetek óta támogatja a PÉNZ7 sorozatot önkéntesekkel is, pl. Varga Mihály pénzügyminiszter 2015 óta minden évben részt vesz önkéntesként a PÉNZ7-en.

Amennyiben a járványhelyzet alakulása miatt esetleg az órák tantermi tanítás keretében nem lennének megtarthatóak 2022 márciusában, úgy természetesen az önkéntesek is ONLINE kapcsolódnak majd a tanórákhoz!

Bízunk benne, hogy 2022-ben is sok önkéntest tudunk összekapcsolni az iskolákkal, hogy minél több diákhoz jusson el az élmény dús és életszerű ismeretanyag.

Most van itt az ideje az iskolák számára a jelentkezésnek, ehhez csupán előzetesen regisztrálni szükséges! Az első 500 regisztráló iskola részére a Pénziránytű Alapítvány jóvoltából kinyomtatott segédanyagokat juttatunk el.

Regisztráció a képre kattintva: 

További hírek