Tartalom rész kezdete

Élethelyzetek

Tervezzük a jövőnket - Babaváró támogatás

A családvédelmi akcióterv több eleme 2019. július 1-jétől elérhető, így többek között a babaváró támogatás is igényelhető már. Babaváró támogatásként a fiatal házasok gyermekvállalást ösztönző kamattámogatott hitelt kérhetnek, amely célja a fiatalok önálló életkezdésének, egzisztenciateremtésének, továbbá családalapítási és gyermekvállalási terveinek előmozdítása.

A 10 millió forint szabadon felhasználható kedvezményes kölcsönben együttes igénylőként akkor részesülhet egy házaspár, ha a feleség a 41. életévét még nem töltötte be. Az igénybevétel további feltétele, hogy a házaspár legalább egyik tagja legalább hároméves igazolható munka- vagy felsőoktatási jogviszonnyal rendelkezzen. A kölcsönt a magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező hitelintézeteknél lehet igényelni. A törlesztés az első gyermek érkezésekor (már a várandósság 12. hetét követően) három évre felfüggeszthető a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül. A második gyermek érkezésekor a törlesztést újból három évre felfüggesztik és tőketartozás harmadát elengedi az állam, tehát azt már nem kell visszafizetni. Ha a harmadik gyermek is megszületik, a kölcsön fennmaradó részét nem kell megfizetni. A kedvezmény örökbefogadó szülőknek is jár. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a 2019. július 1-jét megelőzően született gyermekeket nem lehet figyelembe venni a kedvezmények igénybevétele során.

 A kölcsön kamatmentes, ami azt jelenti, hogy az állam megtéríti az ügyleti kamatot a folyósító hitelintézetnek. A havi törlesztő részlet legfeljebb 50 ezer forint lehet. A kamattámogatást  a babaváró támogatás igénybevevőjének abban az esetben kell visszafizetnie, ha öt éven belül nem születik gyermeke, valamint nem teljesülnek az igénybevétel egyéb feltételei (pl. megszűnik az igénylők magyarországi lakcíme, egyikük sem nevel már a kiskorú gyermeket a saját háztartásában). A korábban igénybe vett kamattámogatás visszafizetése mellett a továbbiakban magasabb kamatot kell ilyenkor megfizetnie. A gyermekvállalást egészségügyi dokumentációval igazoltan teljesíteni nem tudó házaspárok mentesülhetnek a kamattámogatás megtérítése alól.

A legfeljebb 10 millió Ft összegű, kamatmentes hitelkonstrukció azoknak a felelősen gondolkodó fiatal pároknak jelent valódi kedvezményt, akik további gyermekeket vállalnak, hiszen az eredetileg visszatérítendő formában, kölcsönként biztosított intézkedés végső soron – a 3. gyermek megszületését követően – vissza nem térítendő támogatássá válik.

A Babaváró támogatással kapcsolatban felmerülő gyakori kérdéseket és válaszokat megtekintheti a csatolt fájlban vagy honlapunk GY.I.K. menüpontja alatt.

A támogatás igénylőlapja letölthető a kormányhivatalok oldalán a képre kattintva:

Csatolt fájlok